A fotózás alapára: 30.000 ft
Dombóvár és 10 km-es körzetében.
Távolabbi helyszínen felárral kell számolni.
Egy szép szabadtéri családi fotósorozat évekig, évtizedekig megőrzi értékét. A képek segítségével felidézhetjük azokat a pillanatokat, amiket abban a pillanatban átéltünk és talán sosem feledünk. Hogyan is felednénk, hiszen a képeken a családunkkal, szeretteinkkel vagyunk. A családi fotózás képei örök emlékek nekünk, gyermekeinknek, és a nagyszülőknek is. A digitális technikának köszönhetően, a képek örökre megőrzik tulajdonságaikat. Nem fakulnak, halványulnak, tehát örökösek.
Amikor szabadtéri családi fotózást tervezünk, tisztában kell lenni pár fontos kérdéssel, most ezekről is szó esik:
Első körben el kell döntenünk, hogy hol, melyik helyszínen készüljenek a képek. Erdő, tópart vagy egy rövidke kirándulás a családdal, csak a képzelet szab határt…
A legszebb fények a késő délutáni órákban vannak, napnyugta előtt, ezért ha van rá lehetőség, a fotózást erre az időszakra érdemes időzíteni. Természetesen nem mindig ez a meghatározó, mert a délelőtti órák is alkalmasak, de kerülendő az az időszak, amikor a nap magasan jár, tehát azaz a déli órák, ez nyáron a 10-16 óra közötti időszak. Abban az esetben, ha felhős lenne az idő, nem kell megijednünk, mert csodás képeket lehet akkor is készíteni, csak másabb hangulattal.
A szabadtéri fotózás 1 órás szokott lenni. Ez az időtartam függ a gyermek(-ek) től is. Van mikor csak fél óra áll rendelkezésre a fotózásra, de van mikor több óra után is „pózolnak” a picik, hogy még egy ilyen meg olyan fotót is szeretnék…
A kültéri fotózás során beállított, mosolyalbumba illő képeket, és úgynevezett „lifestyle”, azaz pillanatképeket is készítünk. Megpróbálunk a természetességre törekedni, az erőltetett mosoly nem mutat jól a fotókon, ezért azokat hanyagoljuk…
A szabadtéri fotózáson kb. 200-500 kép készül, de ezekből ami ténylegesen a megrendelő megkap kb. 10-20%. Ez azért van, mert a bemozdult, duplikált, egyéb okok miatt alkalmatlan képeket szanáljuk. Csak a jó képeket retusáljuk! Azok közül is a legjobbakat. A kevesebb néha több… Sokkal jobb egy olyan átadott anyag amiben kevesebb kép található, de a minőség kiváló, mint sok, kevésbé minőségi képet rázúdítani a megrendelőre. Tehát a minőség mindennek előtt!
A fotózás alapára 30.000 ft (Dombóvár és 10 km-es körzete)
Távolabbi helyszíneken felárral kell számolni!
Ebben az árban 1 óra fotózás tartozik bele, 40-50 db retusált digitális képet kaptok. Abban az esetben, ha szülinap vagy egyéb esemény lenne a fotózás célja, az ár változhat!
Az alapár maximum 5 főre vonatkozik! E-felett +3.000 Ft fő.
Amit még pluszban rendelhettek:
+ 1 óra fotózás + 30db fotó: 15.000 Ft
művészien retusált +képek: 3000 Ft/kép
művészien retusált +képek 10 db: 25.000 Ft
fotókönyv: 15.000 ft-tól
vászonkép: 6.000 ft-tól
Egy ilyen szabadtéri családi fotózáson, helyzettől függően, kiegészítő fényforrást is használunk. Ez többnyire 1-2 vaku szokott lenni, különböző fényformálókkal, esetleg derítő lapokkal kiegészítve.
A képeket nagy felbontású .jpg formátumban adjuk át.
A képeket a fotózás után általában 1 héten belül küldjük, egy letölthető linken keresztül, vagy pendrive-n. (ez megbeszélés kérdése)
Nyers képeket és digitális negatívokat nem adunk át!
Az átadott fotók színhelyesek, de nyomtatáskor eltérések lehetnek a nyomtatási technika miatt.
Az átadott képeket bármelyik digitális fotólaborban elő tudjuk hívatni, vagy ki is nyomtathatjuk, fotóalbumba rendezhetjük, számítógépünkön vagy mobiltelefonunkon háttérképként használhatjuk. Vagy ami még nagyon trendi, otthonunk falát egy hatalmas vászonképpel díszíthetjük, amit minden nap megcsodálhatunk.
Amennyiben szeretnél igényesen megalkotott szabadtéri családi fotókat a szeretteiddel, pároddal, kis kedvenceddel, keress bizalommal elérhetőségeim egyikén.
Kedvenc családi fotós helyszíneim: Kaposvár környékén a Deseda tó és környéke, Gyertyános, Tókai parkerdő. Dombóváron és környékén a Szállásréti tó, Tüske tó, de szép fotós helyszínekből van bőven, csak a képzelet szab határt…